Janice Hallett: A Színjáték

Ezt a könyvet ajándékba kaptam az egyik kolléganőmtől. Mert tudja, hogy szeretem a krimiket. És bár nem ez jött a sorban, de előre vettem.

Nem ismertem Janice Hallett nevét, de persze sok íróét nem ismerem, annyira nem tudom nyomon követni a kortárs írókat. Meg persze a régieket sem. Mindenesetre lelkesen fogtam bele, ha nem is rögtön. 

 A színjáték című regény nagyon sok szempontból újdonság. A legnagyobb vonzereje számomra az, volt, hogy visszahozta a békebeli krimik agymunkára apelláló stílusát. Én regényekben és filmekben, sorozatokban is jobban szeretem a lassabban kibontakozó krimiket, nyomozásokat. Másrészt, ez egy modern levélregény. A történet e-mailek és üzenetváltások végtelen sorozata. Nem mindig tudtam nyomon követni a dolgokat, itt-ott elvesztettem a fonalat, nem voltak képbe, hogy kiről is van szó éppen az adott üzenetben, de alapvetően nem volt annyira rossz. 

Érdekes felépítésű regény, csak üzenetekből, e-mailekből meg jegyzőkönyvekből áll az egész, mégis letehetetlenül szórakoztató. Bár én a közepén rájöttem a legnagyobb csavarra, ettől függetlenül nem tudtam teljesen összerakni a sztorit, és még a vége is hozott meglepetéseket.

Tényleg nem tudhatja az ember, hogy kinek mi jár a fejében, ki milyen élethelyzetben van, és kinek mi van a lelkében.

Érdekes volt. Annyira nem tetszett, hamar rájöttem, hogy mi folyik a háttérben, ki miben volt ludas. Maga a regényötlet jó volt, mármint a levélregény. Állítólag több ilyen könyve van a hölgynek, ha találok még egyet, akkor elolvasom. 

Történet:

Egy gyilkosság. Tizenöt gyanúsított. Ki tudod bogozni, mi történt?

Lower Lockwoodban, ebben az álmos angliai városkában az amatőr színjátszó csoport nagyban próbál. A rendező, Martin Hayward, és a darab főszereplője, Helen – civilben férj és feleség – borzasztó hírt kapnak: unokájuknál ritka fajtájú rákbetegséget diagnosztizálnak, amelynek gyógyítása irdatlan költségekkel jár. A társulat tagjai ezért gyűjtést szerveznek.
Azonban nincs mindenki meggyőződve arról, hogy ez a kezelés hatékony, mint ahogy arról sem, hogy a gyűjtés valóban nemes céllal zajlik. A közösségben nő a feszültség, amely a ruhapróbán tetőzik. Másnap találnak egy holttestet, és valakit letartóztatnak. A tárgyalást megelőzően két fiatal ügyvéd tekinti át az anyagot – e-maileket, üzeneteket, leveleket – és egyre erősödik a gyanú, hogy a gyilkos itt van köztük. A bizonyíték az iratokban található – várja, hogy valaki rábukkanjon.

Idézetek:

* Az embernek fogalma sincs, min mennek keresztül mások.

* […] van, amit ha az ember egyszer megtud, már nem verhet ki a fejéből.

 

* Akkora kegyetlenség, hogy valaki épp csak betekintést nyer az életbe, amit nem élhet végig.

* Jobb dolog reménykedve utazni, mint megérkezni.

* Számára elképzelhetetlen, hogy a rosszabb napok miatt a jobb pillanatokat se élvezze ki igazán, és ebből mindnyájan példát meríthetünk.

* De az emberi természet már csak olyan, hogy próbál még a legrettenetesebb katasztrófában is morzsányi pozitívumot találni.

* Vizuális világban élünk, a képek sokkal hamarabb célt érnek, mint a szavak.

Olvasni jó!
Könyvet a kézbe!

Szabó Magda: Abigél

 Az úgy volt, hogy a kisebbik lányom, aki nyolcadikos, a magyar tanára (aki az én egyik kedvenc kollégám, és akit én nagyon kedvelek) adott egy listát az osztálynak, hogy mit olvassanak el - még  nyáron. Nem kötelezőként, hanem ajánlottként. Volt rajta jó pár könyv, amit régebben olvastam. Nosztalgikus hangulatba is kerültem. 

Meglepő módon a lányom, aki sajnos nem szeret olvasni, mégis kiválasztotta Szabó Magda: Abigél című könyvét, de csak azért, mert az egyik barátnőjét Abigélnek hívják. - Mindenesetre jól indult. 

A másik vicces dolog az volt, hogy évek óta lerakatban vannak anyukámnál fiatalkorom könyvei, mert egyszerűen nincs hely nálunk, nem tudom hova tenni azt a sok-sok könyvet. De nyáron, amikor most autóval mentünk haza egy adag könyvet hazahoztam, és ez is köztük volt. És, ha már hazahoztam.... Nekem ez van meg, a régi, 1973-as kiadás - ami a születésem éve- és ajándékba kaptam az egyik osztálytársamtól születésnapomra. 

Szabó Magda zseniális a maga nemében, de tényleg. 

Természetesen a sorozatot, - amit Zsurzs Kati neve fémjelez, aki a maga nemében szintén hatalmas -  sokszor láttam, és már akkor a kedvencem volt. A 20-as éveimben beleszerettem Kőnig tanárúrba, természetesen a jellemébe. Kicsit olyan volt ő nekem, mint a Gyűrűk urában Faramir, akibe olvasás közben szintén beleszerettem. (A Gyűrűk urát nem szeretem, sem a filmet, de mindig találsz egy-egy érdekes, különleges jellemű szereplőt.) Nos, itt Kőnig tanár úr ilyen volt. 

Persze, hogy az emberek többsége a Kalmár Péter-féle tanárokba esik bele, hiszen jóképű, becsületes, egyenes ember, és ezt mindenki szereti. Vagy a Kuncz Ferikbe, de valljuk be, Kovács István mindenképpen jóképű volt, és nem csoda, ha abban az időben szinte minden magyar filmben őt láthattuk. 

Szóval, ez egy igazi, jó kis könyv. Van benne minden: iskolai nehézségek, küzdelmek, háború, nyomozás, szerelem, misztikum, igazi ifjúsági bestseller-alapanyag. Egy olyan tökéletesen adagolt sztori, amit szex hiányában fiatalabbak is olvashatnak, viszont amiben a négy szónál hosszabb mondatok is megengedettek. Tudom, hogy a mai fiataloknak már bonyolult egy idő után felfogni hosszabb mondatokat és szavakat, kifejezéseket, de ebben azért  több van. 

A könyv végig érdekes, nem laposodik el. Szerintem Abigél kilétét nem találtuk el túl sokan, de ez volt benne a legjobb. Nagyon jók a karakterek is, Szabó Magda szerintem ritka hihetően ír tizenéves lányokról (olyan tizenéves lányokról, akik olyan korban és közegben élnek, ahol nem érzik annak a nyomását, hogy minden pillanatban menőnek kell tűnniük, ezért jobban kijön belőlük a játékosság). A vége is klassz, egyszerre kalandos és realista, egyszerre vidám és szomorú.

Olvastam valahol, valaki írta, ami szerintem vicces, hogy szerinte ki kellene adni úgy a könyvet, hogy azt Kuncz Feri párbajtőrözésen edzett meztelen felsőtestét ábrázolja, hogy végre azok is rákapjanak az olvasására, akik eddig idegenkedtek tőle. 

Én azt mondom, ha már kötelező olvasmányokról beszélünk, ez lehetne.  

  

És még egy érdekes gondolat, hogy tényleg, ilyenek vagyunk mi, lányok:

1. Gonoszak. Főleg ha tinédzserkedünk. - Bár én nem voltam sosem olyan, aki piszkálja a másikat. Egyszer emlékszem csak, hogy egy fiú osztálytársamat megpofoztam, de az butaság volt. 

2. Összetartóak. Kiváltképp, ha a másik kiakasztásáról van szó. Vagy éppen felkarolásáról.

3. Sok követ megmozgatunk kebelbarátnőnkért, és mindent megteszünk egymásért. Még akkor is, ha néha nem úgy sikerül. 

4. Pletykálunk fiúkról.

5. Pletykálunk tanárokról.

6. Kislányként férjhez akarunk menni – később már nem biztos.

7. Pillanatok alatt rajongó szerelemre lobbanunk tanárunk iránt.- Vagy csak lelkesedünk iránta. Nekem is volt ilyen. 

8. Rosszul ítéljük meg idősebb, kevésbé vonzó külsejű férfi tanárunkat. 

 

Konklúzió: miért is nem olvastam eddig Szabó Magdát ha már évek óta kacsingatott rám? 

És a másik, hogy a lányomnak nagyon tetszett. Amiért külön köszönet a kolléganőmnek. (💓)

Szóval: mindenképpen KÖNYVET A KÉZBE!

Jó olvasást!